Barion Pixel

A nagy útra próbálom felkészíteni a gyermekeimet

Egy hétköznapi – de nem átlagos – édesanya története

A mai világban azt látom, hogy sokan csak a külsőségeknek élnek. Mutogatják a Facebookon az ismerőseiknek, a külvilágnak, hogy mennyire boldogok, mennyire csodálatos és irigylésre méltó az életük. Azt gondolom, hogy nagy részüknél ez csak a látszat. Pontosan azért tesznek mindent a kirakatba, hogy elhitessék másokkal és magukkal a saját hazugságukat. Mélyen belül ők is érzik, hogy nem igazi a kép, amit láttatnak magukról. Valójában nem mernek szembenézni vele, hogy siralmasak a mindennapjaik, nem azt az életet élik, amire vágytak, s ezzel a magamutogató, mindent posztoló viselkedéssel csak kompenzálnak.

Andi vagyok, elvált, majd újraházasodott kétgyermekes középkorú nő.”

Andi esetében azonban úgy látom, hogy nem önáltatásról van szó, hanem tényleg kiegyensúlyozott a magánélete, a párkapcsolata. Nekem őszintének és boldognak tűnik. Kapcsolata párjával és gyermekeivel valódi érték. Évek óta figyelem és csodálom, becsülöm.

Te mit gondolsz, miért látszik ez ennyire nyilvánvalóan néhány kép, bejegyzés, hozzászólás alapján is?

Nem gondolom, hogy bármiben is különbözünk másoktól, miközben nyilvánvaló, hogy igen. Valódi problémáink vannak ugyanúgy, mint bárki másnak. Nem egyszerű a mai világban az egyensúlyt megteremteni sem párkapcsolat, sem gyermeknevelés terén. Az élet a munkáról, talpon maradásról szól.

Ennek ellenére mindig is fontos volt számomra, hogy az a kevés idő, amit együtt tölthet a család, az minőségi legyen.

Például reggel és este is közösen étkezünk, nincs az asztalnál telefon, tévé, ehhez ragaszkodtam mindig is. Ezen kívül a napirendhez is hozzászoktattam a családot, mert anélkül borul minden. Nem mondom, hogy nincs néha lazulás, az kell is.

De erre a hétvége, az ünnepnapok, a nyaralás pont megfelelő, így még nagyobb a varázsa, ha fejre állhat a világ.”

Bizonyára neked is voltak az életedben törések, kudarcok, fordulópontok. Ha mesélnél róla, hogy mik voltak ezek és hogyan vészelted át? Milyen érzések vezéreltek az életed során a bajban? Hogyan élted meg a nehéz helyzeteket és mi, illetve ki volt, ami/aki segített továbbmenni és nem feladni?

Életem első törése akkor volt, amikor első férjemtől, nagyobbik gyermekem apjától el kellett válnom. Gondolom, hogy egy hibás nincs, de a tipikus klasszikus harmadik jött. Ez még nem volt elég ahhoz, hogy csak úgy simán továbblépjek. Sokat segített, hogy nem vitte a láthatásokra a fiát.

Akkor értettem meg, hogy jobban jártam így, mert emberek válhatnak, de egy gyermek nem tehet semmiről.

Belemenekültem a gyermeknevelésbe, aztán családi segítséggel tanultam. Fontos volt, hogy olyan munkát találjak, ahol egyedül is képes vagyok ellátni a gyermekem: segítség nélkül hozni-vinni, nevelni tudjam. Ez sikerült, így ismét nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Nyilván ez meglátszik egy harmincas nőn, igaziból ekkor toppant be mostani férjem.

Ennyi idősen egy váláson túl már tudja az ember, mit hibázott, tudja mit szeretne, mik az igényei.

Már a párkapcsolat elején képes letisztázni ezeket, de nagyobb horderejű dolgokat is, mint például a gyermekvállalás.”

Mi az alapja pároddal ennek a kölcsönös, mély szeretetnek? Őszintén így látom, de javíts ki, ha tévedek. Sokszor szerintem ott mennek félre a kapcsolatok, hogy nem egy időben érnek meg a felek a kapcsolatra, de rólatok az jön le nekem, hogy nektek sikerült.

Nagyon sok mindenben hasonlóan láttuk és látjuk a világot ma is, így nagyon hamar kiderült, hogy ő a nagy Ő, én pedig az ő számára. Sokat segített az is, hogy az első pillanattól elfogadta a fiam, mondhatni, meg is szerette.

Ami mindig fontos volt számomra, hogy meg kell a dolgokat beszélni. Ha jó, ha rossz, a kommunikáció nagyon fontos.

Az is fontos, hogy mindenkinek meglegyen a mozgástere, na nem nagy dolgokra kell itt gondolni, de a másik életét, hobbiját tiszteletben kell tartani. Persze, néha borul az egyensúly valaki kárára, de lehet mérlegelni, mi a fontosabb adott pillanatban. Olyan is van, hogy nem lehet mérlegelni, egyszerűen az élet adja az utat, mert egy pillanat mindent IS átírhat. Így van ez jól, ha jönnek a problémák, nem csak keseregni kell, hanem a megoldást keresni, próbálok így élni. Párommal mindketten valamiért felnézünk a másikra, ismerve néhány hibáinkat, ezzel együtt szeretjük egymást. Lett közös gyermekünk is, ez maga a csoda, hogy együtt is végigcsináltuk, s így lettünk egy kerek család.”

Mit tanácsolnál rosszul működő kapcsolatban élő pároknak?

Nincs tanács, az élet egy nagy tanítómester, bármennyire közhely, de okos ember a saját kárán tanul. Ami nekem jó, másoknak nem és fordítva. Mindenesetre az őszinte beszélgetés a kapcsolatok alapja, enélkül nehéz.”

A gyermekeidhez is láthatóan szoros kötelék fűz és ez kölcsönös részükről is. Ők olyanok, akikre tipikusan azt szokták mondani: „Meglátszik, hogy foglalkoznak velük.” Milyen értékeket adsz át nekik? Azt gondolom, hogy a nevelés alapja a példamutatás, ez látszik kívülről is, de ezen kívül mi az, amitől ennyire „egyben” van a családod?

Igen a fiam és a lányom, nagyon kerek ez így. 10 év korkülönbség van köztük, de egy pillanatra sem bánom. Mindkettő úgy tökéletes, ahogy van, ahogy minden szülő számára ez a természetes.

Tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy őket szülhettem, nevelhetem.

Ezzel tisztában is vannak. Mindegyikre volt elég türelmem és időm, hogy számomra fontos dolgokat, értékeket adjak át nekik. Volt időm esténként rájuk figyelni, volt időm olvasni, játszótérre menni, kerékpározni, hozni, vinni. Volt időm kivárni, ha segíteni akartak, volt időm a foglalkozásokon várni, amit ők szerettek volna. Nagyon sok idő és energia, de igen hosszúak a hátralévő esztendők is, ami alatt talpra kell állni, családot alapítani, a hagyományokat továbbvinni. Erre a nagy útra próbálom valahogy felkészíteni őket, hogy legyen hitük, erejük, akaratuk végigcsinálni.”

Édesanyáddal is láthatóan nagyon szeretitek egymást. Igazi anya-lánya kapcsolatnak tűnik nekem. Mindig ilyen volt a kapcsolatotok? Milyen példát mutatott neked, amire büszke vagy, amit továbbviszel?

Először is, ami nem látszik, az az, hogy két nagyon erős egyéniség vagyunk, aki nem tud egymás nélkül létezni, de már egymással sem.” (De látszik!-szerk.) „Mindenképp a küzdést, a kitartást, mint ahogy az erős akaratot is örököltem tőle. Tovább a családi hagyományokat viszem.

Nálunk minden ünnepnél fontos apró dolgok vannak, amitől várakozunk, amitől szép, amitől a miénk.”

Szólj hozzá!

További cikkek