Barion Pixel

Hogyan lehetséges hendikeppel indulva az életben tudatos, boldog, szeretetteljes felnőtté válni?

Marcsi 58 éves Budapesten élő látszerész. Elvált. Van egy harmincas éveiben járó lánya és egy negyvenes éveit taposó nevelt lánya. Mindketten külföldön laknak évek óta.

Kereskedelmi iskolát végeztem, kereskedelemben dolgoztam sokáig. Elég talpraesettnek, életrevalónak érzem magam. Jó nagy pofám van, meg tudom védeni magam, kiállok magamért. Úgy érzem, hogy ön-azonos vagyok. Úgy cselekszem, ahogy beszélek.” – kezdi határozottan a beszélgetést ez a kedélyes kis energiabomba.

Marcsinak három féltestvére és egy édestestvére volt. Ketten már nem élnek közülük. Ő gyermekotthonban nőtt fel. 6 éves korában került be egy drámai családi esemény hatására. 16 évesen hazaköltözött, de csak rövid időre, mert apja ok nélkül úgy elverte a lányt, hogy inkább visszahelyeztette magát az otthonba.

Milyennek láttad a vér szerinti szüleidet? Milyen emberek voltak ők? Gyerekként milyen érzéseid voltak velük kapcsolatban?

Még egészen picike voltam, amikor már tudtam, hogy nem akarok olyan lenni, mint ők, mert felfogtam, hogy nem jól csinálják a dolgokat. Már 4-5 évesen feltűnt, hogy akkor van étel az asztalon, ha jön a nagymamám, mert ő mindig hozott nekünk ennivalót. 7-8 éves korom körül tudtam azt is, hogy nem akarok úgy élni, mint anyuék. Akkor már gyermekotthonban laktam, tehát valószínűleg ezzel összefüggésben éreztem, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak, hisz nem él velük a lányuk. Vannak gyerekek, akik nagyon hamar kénytelenek felnőni, mert például alkoholista anyjuk helyett meg kell főzniük az ételt, de én nem ilyen értelemben nőttem fel hamar, hanem az eszemmel. 10 éves koromban már teljesen világos volt számomra, hogy az otthonba is inkább a nagymamám jön, vagy őáltala tudnak jönni látogatni a szüleim, mert soha semmire nem volt pénzük. 12 éves koromban már pontosan tudtam, hogy nem mennék haza. Mert akkor az apám közölte, hogy kivesznek, de határozottan nemet mondtam, én ott akartam elvégezni az iskolát és továbbtanulni is. Később, mikor már kicsit többet találkoztam szüleimmel, rájöttem, hogy az apám teljesen elmeháborodott, idegbeteg, egy végtelenül sérült ember, valami nagy baj lehetett vele. Pedig az apai nagymamám nagyon rendes asszony volt és az apám öccse is teljesen normális. Apunál valami nagyon elcsúszott. Hát anyu meg egy ilyen kis nyuszi, visszahúzódó, megalkuvó nő volt. Fura emberek voltak a szememben, gyermeknevelésre abszolút alkalmatlanok. Egyáltalán nem is illettek össze szerintem. Nem is tudom megfogalmazni igazából, hogy milyen életet éltek, mert annyira idegen volt tőlem.”

Mit/kiket jelent számodra a család most és mit/kiket jelentett gyermekkorodban?

Most a nővérem és én vagyunk egy család. Előtte a család a férjem volt, a lányom és én. Hárman. Tágabb értelemben család volt az is, hogy összejött akkoriban a család. Átmentünk anyuékhoz, nővéremékhez, húgomékhoz, anyósomékhoz vagy ők átjöttek hozzánk. Kb. nekem ezt jelentette a család. Gyerekkoromban persze a tudatommal tudtam, hogy van egy anyukám, meg egy apukám, na de hát én nem tudtam velük mit kezdeni, úgyhogy nekem, ha nagyon akarom, akkor a gyermekotthon volt a családom, pedig tudtam, hogy a Margó néni, az nevelő, hogy az Icu néni, az nevelő, s tudtam azt is, hogy van egy anyukám, meg egy apukám, de hát nekem akkor is az otthon volt a család, mert ott csináltak olyan programokat, amiket szoktak egy családban csinálni. Vittek minket kirándulni, biciklizni, moziba, uszodába, vidámparkba, táborokba. Persze táborokban nem a szüleiddel vagy, de mi azt tábornak neveztük, bár inkább ilyen nyaralás volt. Vagy hogy mondjam? Tehát nekem a gyerekotthon volt a család.”

Mit gondolsz, milyen anya voltál, illetve milyen anya vagy most?

Hát én úgy gondolom, hogy jó anya voltam, meg vagyok, ez is olyan relatív, hogy kinek, mi a jó, de úgy konkrétan, amilyen én voltam: nagyon határozott, nagyon következetes, ennek ellenére soha nem büntettem. De volt tekintélyem a gyerek előtt és szerintem valahogy ezt ösztönből jól csináltam. Én így gondolom. És igazságos voltam. Mindig. Persze egy csomó mindenről lehetne beszélni, hogy pl. elkényeztettem-e a gyereket, meg ilyenek, de nem, nem. A lányom egyébként, függetlenül attól, hogy jól ment anyagilag, bármit megkaphatott, mégse volt elkényeztetve. Mindig tudta, hogy hol a helye. Tehát szerintem én jó anya voltam, vagy én nem tudom, mi az, hogy jó vagy rossz. Szerintem most is jó anya vagyok, mert én alapjában véve békén hagyom őt, de mégis múltkor becsúszott valami, ami olyan volt, mintha nem is én csináltam volna. Én meg akkor úgy éreztem, hogy ennyi idő elteltével azért ennyi fricskát kaphat. De valószínű, hogy nem kellett volna, hogy megtegyem. Na most azért emiatt még nem vagyok rossz anya, de szerintem én, bár tudom, hogy nem a barátnője vagyok, de akár a barátnője is lennék, vagy voltam is, de az valahogy úgy megszakadt. Hát 12 ezer kilométerről nem tudom, hogy tudnék ettől jobb vagy rosszabb anya lenni. Nem tudom, ezt tényleg, nem nagyon tudom ezeket a dolgokat megfogalmazni.”

Próbáltál-e valaha tudatosan többet megadni lányodnak, mint amit te kaptál gyermekkorodban édesanyádtól? (Pl. törődést)

Hát, hogy ez tudatos volt, vagy tudatalatti, azt én nem tudom, de amit adtam a lányomnak, azt természetesen adtam, ösztönből adtam. Soha nem volt bennem az, hogy nagyon kéne vele törődjek, mert velem nem törődtek. Tehát bennem ez így nem volt, vagy az, hogy jaj, most nagyon oda kell rá figyeljek, mert rám nem figyeltek, hanem én alapból odafigyeltem rá. Meg alapból törődtem vele. Mindig meghallgattam őt. Az ajándékozások alkalmával sem adtam többet, azért, mert én nem kaptam, hanem amit meg tudtunk venni, vagy amire vágyott, vagy úgy gondoltam, hogy megkaphatja, azt azért kapta meg, mert megkaphatta, nem azért, mert én nem kaptam. Tehát én ezt a kettőt így valahogy szerintem szétválasztottam, vagy legalábbis nem volt bennem tudatos, hogy én most azért figyelek jobban a gyerekre, vagy azért hallgatom meg jobban, mert engem nem hallgattak meg.”

Azért ehhez szerintem kellett valaki, akitől láttad. Ki volt a minta?

Hát a Margó feltétlen, ő erős minta volt. Alapjában véve ő volt a pótanyánk, meg volt az Ica néni is, de nekem az Ica néni annyira nem jött be, ő olyan öregasszonyos volt. Nagyon aranyos volt, de ha nagyon akarom, akkor inkább olyan volt, mint egy nagymama, a másik nevelőnő. A Margó néni volt a fiatalos, sportos, vagány, vele mentünk inkább kirándulni, biciklizni, vele pingpongoztam, ő csinálta a néptánc szakkört, felléptünk néptánc szakkörön, tehát ez valahogy mind a Margó néni volt. Viszont vér szerint a nagymamám, az apai nagymamám volt minta. Én a mamára is hasonlítok. Amennyit itthon voltam szünetekben, azt a legtöbbet a mamánál voltam. Tehát inkább a mama adott egy mintát, hogy ő ilyen kis fürge volt, ügyes volt, mindig mindent elrendezett, őt is az egész utca ismerte és szerette. Ő is szeretett mindenkit, mindenkiről mindent tudott. Szorgalmas volt, a pénzt nagyon jól beosztotta. Az anyáméknak is állandóan ő adott pénzt. A mama volt nekem egy jó minta. Valamilyen szinten a nővérem is, de hát vele azért keveset találkoztam szerintem akkoriban. Amikor férjhez ment, akkor már többet találkoztunk. Benne voltam az ő családjukban, náluk láttam igazából azt, hogy anyuka, apuka, egy gyerek, jön a második gyerek, tehát egy egész családról ők adtak mintát.”

Mi az oka, hogy fiatalon hozzámentél egy idősebb, elvált férfihoz? 

Fogalmam sincs, hogy miért mentem egy idősebb elvált férfihoz hozzá. Ezt én nem tudom, ezt nem tudom. Tényleg, erre én nem tudok válaszolni.”

Mit kerestél benne és megtaláltad-e, amit kerestél?

Utólag, amikor már egy ideje együtt voltunk, meg már idősebb lettem, vagy felnőttebb lettem, akkor például ilyesmi eszembe jutott, hogy nem biztos, hogy tudatos volt, de vágytam valamiféle biztonságra. Vagy például, visszatérve az első kérdésre, hogy nekem akkor a család nagyon fontos volt. Tehát én azt komolyan vettem, hogy van egy férfi, akire fel lehet nézni, mert sokkal idősebb, akkor biztos sokkal okosabb is. Van egy nő, ez vagyok én, lesz egy gyerekünk, ez a család, tehát valami ilyesmiket érezhettem… De hogy ez miért pont egy idősebb férfi, vagy miért egy elvált férfi, erre én nem tudom a választ… Akkor nekem 18 évesen csak az volt a fejemben, hogy ő egy FÉRFI. Őneki tömött bajusza van, szőrös mellkasa, tehát olyan igazán férfiként néztem rá, úgy, hogy igazából nem is tetszett. Meg nem voltam bele szerelmes, tehát nagy valószínűséggel csak egy biztonságérzetet adott, holott, ha belegondolok, akkor adhatott volna egy abszolút nem biztonságérzetet is inkább, miután már egy nőtől elvált… Fogalmam sincs, hogy miért egy idősebb férfi kellett és miért egy elvált… Most gondolkozom rajta… Ahhoz, hogy valaki nekem biztonságérzetet adjon, ahhoz nem kellett volna, hogy nálam 13 évvel idősebb legyen. Valószínű, hogy egy 5-6 évvel idősebb is ugyanúgy adhatott volna biztonságérzetet, vagy ahhoz nem kell egy elvált férfinek lenni, tehát ilyen értelemben nem jó a válasz, mert én nem egy 13 évvel idősebb, elvált férfit választottam, hanem ez a férfi bejött az életembe, őrá fel tudtam nézni, mint egy férfire és az már csak egy mellék körülmény volt, hogy ő 13 évvel idősebb és elvált. De én nem egy 13 évvel idősebb, elvált férfit kerestem… Senkit se kerestem… Szóval az az igazság, hogy senkit se kerestem… Valójában akkor ment ki nemrég előtte a barátom Amerikába és abba azért úgy belerogytam. És akkor csak jött valaki… Mert nekem végül is az a férfi volt a szerelmem…”

Az általad alapított családi életed is kudarcba fulladt egy idő után, nemcsak azé a családé, amelyikbe beleszülettél. Mi adott erőt ahhoz, hogy kilépj ebből? Mi segített az újrakezdésben? Lelki vonatkozásban kérdezem.

38 éves koromra egészen egyértelművé vált, hogy olyan életet nem akarok élni, amilyet a férjem nyújtott nekem. Addigra már egészen megerősödtem, illetve az az igazság, hogy én akkor már legalább tíz éve tudtam, de lehet, hogy több is, hogy nem jó ez a házasság, nem jól érzem magam benne. A legnagyobb erőt egy iszonyú nagy „taccs” tette, amit a férjem okozott. Én már régóta gondolkoztam, hogy kilépek ebből a kapcsolatból, de valamiért kellett az a rohadt nagy „taccs”, ami hála Isten eljött, olyan értelemben, hogy megerősödött bennem, hogy ezt le kell zárni. Az újrakezdésben az segített, hogy tudtam, meg tudom csinálni. Hogy erős vagyok. Akkor azért már felismertem azt is, hogy a férjem mindig csak mondja, hogy én egy nulla vagyok, nem érek nélküle semmit. Ez tipikus egyébként ilyen nagy egójú bántalmazó embereknél. Egy kis ideig az öngyilkosság is átfutott az agyamon. Igazából tényleg csak átfutott, de átfutott. És akkor éreztem, hogy valahogy talpon kell maradni, meg kell csinálni. Hogy szeretek élni, tehát akkor ezt miért dobnám el? Akármilyen nehéz is most a helyzetem. Persze közhely lenne azt mondanom, hogy a gyerekem miatt, mert ott volt egy 13 éves gyerek, de biztos, hogy ez is benne volt, hogy már csak azért is megmutatom, hogy megcsinálom és tovább megyek egyedül. De ezt csak magamban döntöttem el, semmiképp nem mondtam el a férjemnek, mert akkor már tudtam, hogy őt nem is érdekli, mit csinálok. Aztán ez be is bizonyosodott, mert most úgy csinál, mintha én nem is léteztem volna az életében. Igazából engem teljesen hidegen hagyott, hogy mit szólna.”

A válás után miben változott az életetek a legnagyobbat?

A válás után abban változott az életem a legnagyobbat, hogy szabadságom lett és fellélegeztem, hogy nincs, aki egyfolytában bántson. Nem fizikailag gyötört, hanem lelki terrorban tartott. 24 órában. De nagyon nehéz is lett az életem. Olyan értelemben, hogy ő volt a férfi, ő keresett több pénzt és akkor ott maradtam egyedül egy gyerekkel. Össze kellett kapni magam, hogy ketten is megéljünk abból a pénzből, amit tudok keresni. Rádolgoztam, nem volt könnyű, de végül is az én döntésem volt, tehát megkönnyebbülés, az biztos volt a válás nekem. Tehát az a tudat, hogy egy gusztustalan féreg nem fekszik többet mellém. Ez nekem egy megkönnyebbülés volt, a nehézségeken meg átmentem, mert ha már ezt az utat választottam, végig kellett mennem rajta.”

Anyagilag hogyan tudtad megoldani az életeteket?

Anyagilag nehezebb volt. Azért volt egy picike segítségem is, mert ugye nem költözött össze velem rögtön valaki, meg nem tartott el, de azért jött egy férfi az életembe, aki ott volt, segített. A nővéremék is segítettek, tehát valamicske könnyítésem volt, de aránylag szerintem hamar összekaptam magam. Már egy év múlva a jelenlegi lakásomban laktam. Az új barátom újította fel, rengeteget segített, de az anyagot én vettem meg. Más volt anyagilag, más volt. Nekem addig nem volt dolgom a pénzzel, mert a férjem rendezett mindent. Egyedül abban próbált meg ő lenni a férfi, de különben meg az élet dolgaihoz egy nulla volt.”

Az, hogy te nem a szüleiddel, hanem gyermekotthonban nőttél fel, az hogyan befolyásolta a későbbi felnőtt családi életedet, ezen belül az anyaságot?

Tényleg igazából erre nem tudok válaszolni. Szóval én nagyon hamar megbocsátottam, meg elengedtem ezt az egészet, s elkezdtem a saját életemet, meg a saját ösztöneimet élni. Tehát én úgy érzem, hogy rám ez nem volt hatással. Így érzem, de nem biztos, hogy így van. Ezt tényleg nem tudom.”

Milyen tanácsot tudnál adni olyan embereknek, akik jelentős hátránnyal indulnak az életben? Hogyan fordítsák ezt a hátrányt előnnyé? Neked mi az életszemléleted?

Inkább csak ilyen közhelyeket tudok mondani, hogy egyszerűen legyen ereje, csinálja végig, hogy a rengeteg hátrányt fordítsa át előnnyé, ha szeret élni. Ha szereti az életet és végig akarja csinálni, akármeddig is, akkor másképp nem megy, csak úgy, ha előnnyé fordít mindent, pozitívan lát mindent. Tudom, ezek ilyen közhelyek, de én ezt érzem. Az ad erőt egy embernek, ha szeret élni, ha szeret szeretni, ha szeret boldog lenni, ha szeret ölelni, ha szeret emberek között lenni. Akkor az ad erőt. Valahol mindenki csak ezt szeretné. Összefoglalva: mindenből ki lehet hozni a jót.

Keresse meg azt a jót, amit szerethet, vagy amit lelkesedéssel tud csinálni, bármi legyen az. Táncolni, zenét hallgatni, könyvet olvasni és hogyha csak egyetlenegy dolog van, amit nagyon szeret csinálni és jól érzi magát benne, akkor az előrelendíti.”

Marcsi élete elindult egy nagy hátránnyal. Ő ezt maga mögött hagyva és legyűrve előnnyé fordította át. Nem volt küzdelmek nélküli az út, de végigment rajta. Így vált belőle egy egészséges felnőtt ember, aki tudatos, akit nagyon sokan kedvelnek és még többen szeretnek. Megmutatta a világnak, hogy az életben egy ilyen hendikeppel indulva is lehet valakiből értékes és nem utolsósorban boldog ember. Az ő példáján keresztül megtanulhatjuk, hogy nem az a fontos, mit ad az élet, milyen lapot osztanak nekünk, hanem az, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni magunkért, másokért, milyen a látásmódunk. A problémát látjuk vagy a kiutat, a megoldást keressük? Mert nem mindegy.

A hozzáállás a lényeg. Hendikeppel is lehet nyerni.

Szólj hozzá!

További cikkek