Barion Pixel

Önmegvalósítás és boldogulás desszertnek

önmegvalósítás+boldogulás

„…korábban egész nap azt vártam, hogy végre vége legyen a napnak. Most nem várom, egyszerűen csak észreveszem, hogy kint már besötétedett”

Esztit néhány évvel ezelőtt egy tanfolyamon ismertem meg. Nagyjából az első nap egymásra találtunk, elsősorban hasonló zenei ízlésünknek köszönhetően.

Húszas évei második felében járt akkoriban. Maximalista, megbízható embernek tartottam, amibe belefogott, abba mélyen bele is ásta magát és a lehető legtökéletesebb végeredményre törekedett. Precizitása, szervező és tervező képessége lenyűgözött. Amikor elindítottam a vállalkozásomat, szerettem volna, ha vállalja az asszisztenciámat, de neki akkor már más tervei voltak.

Beszélgetés Esztivel, a 35 éves vállalkozónővel, aki bátran a kezébe vette élete irányítását

Először is gratulálok neked! Nemcsak azért, mert csodálatosak a desszertjeid, hanem mert úgy gondolom, hogy mertél nagyot álmodni és tettél, illetve teszel is az álmodért. Sajnos a legtöbb emberben nagyobb a félelem az új dolgoktól, mint maga a vágy. De te kiléptél a komfortzónádból, felhagytál az alkalmazotti léttel és a 2 diplomáddal elmentél cukrászatot tanulni, majd elindítottad a saját vállalkozásod.

Mi indította el benned a folyamatot a változtatás felé? Mi volt az a pont, amikor végleg eldöntötted, hogy új irányt szabsz az életednek?

„Nem volt kifejezetten egyetlen pont vagy egyetlen pillanat. Az egész évekkel korábban kezdődött. Sosem szerettem a bezártságot és a monoton dolgokat. Jó munkahelyem volt, képzésszervezőként dolgoztam, településről településre jártam. Az adminisztrációs munkát home office-ból láttam el. Szerettem, mert magam osztottam be az időmet, magamnak terveztem meg, hogy mikor hova megyek, hogy mit mikor csinálok meg. Mindegy volt, csak határidőre meglegyen.

Sajnos – mivel határozott idős állás volt – 2 év után ennek vége lett és muszáj volt új munkát keresnem, így hamarosan egy irodában találtam magam. Kötöttségek sorozata, fix munkaidő és persze be voltam zárva egész napra. Hiába volt nagyon jó a társaság, mégis szenvedtem a kötelező keretektől.

Közben váltottam is, de mindenhol ugyanezzel találtam szembe magam. Azt gondolom, nagyon elmaradott ma Magyarországon az a munkáltatói szemlélet, hogy nem az a lényeg, hogy a munka el legyen végezve, hanem hogy ott üljél reggeltől estig. Két véglettel találkoztam: volt, ahol halálra untam magam egész nap, de 17 óra előtt egy perccel sem állhattam fel előbb. A másik pedig, ahol felállhattam volna, de annyi volt a meló, hogy folyton rá kellett húznom és így sem értem soha a végére. Azt éreztem, ha kettő lenne belőlem, az is kevés lenne. Azt hiszem, talán 2017 őszén iratkoztam be egy bolti eladó tanfolyamra, mert akkor még arra gondoltam, hogy majd nyitunk valami kis üzletet Nagykanizsán. El is végeztem a sulit, de a boltvezetőire már nem mentem el.

Akkoriban kezdett romlani a szemem is, ez is hatalmas motiváció volt, hogy ne akarjak egész nap gép előtt ülni. Fél évente kellett erősebb szemüveg.”

Akkor kanyarodjunk el egy kicsit, mert minden mindennel összefügg. Egy mindössze néhány lelket számláló kis településre költöztetek férjeddel. Ennek mi volt az oka?

„A 2019-es húsvétot az Őrségben töltöttük: túráztunk, bicikliztünk. Gyönyörű helyeken jártunk, elvarázsolt minket az a nyugalom, amivel találkoztunk. Hazafelé már arról beszélgettünk, milyen jó lenne ilyen helyen élni. Persze egyből felmerült a kérdés is: de miből lehetne megélni?

Erre még nem nagyon volt akkor ötletünk, de már elkezdtük nézegetni a telkeket, házakat. Nagy szerelem volt nekünk a fából készült otthon, tetszettek a gerenda- és rönkházak. Pont egy ilyen házat néztünk, aminek a hátsó telkén egy hatalmas lejtős, fás terület volt. A tulaj mondta, hogy volt, aki kalandpályát képzelt el oda. Nekem a lombkorona házak jutottak róla eszembe. Mivel a ház túl kicsi volt nekünk, nem vettük meg, de az ötlet már adott volt, ha nem is a fák között, de építhetnénk majd vendégházat.

Egyikünknek sem volt vendéglátós végzettsége és akkor már lehetett hallani a szakképzési rendszer átalakításáról, az OKJ megszűnéséről, ezért a férjem beiratkozott fogadós képzésre. Azért nem én, mert ahogy mondtad, volt már 2 diplomám, meg mellette néhány OKJ-s bizonyítványom. Nem akartam újra iskolapadba ülni. A tanfolyamon lehetősége nyílt a fogadóssal párhuzamosan a szakács képzés elvégzésére is. Gondoltuk ez jól jöhet a későbbiekben, hiszen így nem csak önellátós apartmanokban gondolkodhatunk. És itt jött az ötlet, hogy ezt még ki lehetne egészíteni a cukrászattal.”

Fenséges karácsonyi habkarika a Desszert Művek kínálatából

Igen, emlékszem, régen is szép tortákat sütöttél, magad nyújtottad a rétestésztát és szaloncukrot is készítettél karácsonyra…

„Nagyjából 10 évvel ezelőtt sokat sütögettem otthon, amikor nem volt munkám és ráértem. Egész jól ment ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt semmiről, csak a neten olvasgattam mit, hogyan lehetne megvalósítani. Aztán nem volt rá időm és nem foglalkoztam vele évekeig. De ismét belelkesedtem és beiratkoztam egy tanfolyamra. Meglett a bizonyítvány, de továbbra is irodában dolgoztam és ábrándoztam, hogy majd egyszer lesz egy saját kis műhelyem.

Nyáron összehozott a sors (illetve a polgármesterünk) egy kávézóval, akik ősztől sütit akartak árulni és itt adódott egy lehetőség az együttműködésre. Ezért egyébként nagyon hálás vagyok nekik, hogy esélyt adtak kezdőként és ha ők nincsenek, még mindig az irodában lennék. Gyorsan kibéreltünk egy konyhát a közeli kisvárosban, ahol elkezdhettem dolgozni. Annyira gyorsan történt minden, hogy felfogni sem volt időm. Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az együttműködés több okból kifolyólag sem fog működni. Így a decembert már teljesen önállóan kezdtem.

Nem könnyű, mivel cukrászda nincsen, csak műhely, nem ismernek. Sem engem, sem a műhelyt, sem a termékeimet. A karácsonynak köszönhetően a december így is erős volt, nagyon sokat sütöttem rendelésre.

Visszakanyarodva a költözésre: miközben tudatosan terveztük az életünket, jövőnket, meghirdettük a kanizsai lakást eladásra és közben töretlenül kerestük új otthonunkat. Neten és személyesen is, a településeket járva hétvégente. Aztán végül a neten akadtam rá a mostani házunkra, ami nem is az Őrségben van, de nagyon közel. Velemér, Magyarszombatfa 10-15 km tőlünk, másik irányban pedig egy másik tájegység, a mesés Hetés is elérhető. Pontosan emiatt volt nagy dilemma, hogy biztosan ez lesz-e a megfelelő, de úgy gondolom, nem döntöttünk rosszul. Magával ragadó volt a falu bája, hangulata és a szeretetteljes fogadtatás, amiben részünk volt minden egyes látogatásunk alkalmával. A ház pedig egyből szerelem lett, a faluban mézeskalácsnak hívják, kívül fa borítású könnyűszerkezetes mesebeli házikó.”

Hogy érzitek ott magatokat? Mit ad ez a kis közösség?

„Nagyon jó itt nekünk. Sokan elképzelni sem tudnák az életüket egy olyan helyen, ahol se bolt, se kocsma, se iskola, se posta, semmi nincs. Az az igazság, hogy Lenti 15 km és a határ túloldalán Lendva is ugyanennyi, heti egyszer bőven elég elmenni bevásárolni. Ha valakinek nincs rá lehetősége, van mozgóbolt heti kétszer és a falubusz is heti egyszer viszi a lakókat bevásárolni. Nem szenvedünk hiányt semmiben. A gyerekek szintén falubusszal jutnak el iskolába. Postakocsi jön minden nap, ha valamit fel szeretnék adni, kiakasztok egy táblát és dudál, ha itt van. Van könyvtárunk is. Működik orvosi rendelő is, ahol heti egyszer van rendelés. Ténylegesen 20-25-en élünk a faluban. Kicsi közösség, de nagyon sokféle ember. Sokféle korosztály, és sokféle élettörténet.

Vannak, akik nem szeretnének részt venni a közösségi programokon, viszont aki igen, annak adott a lehetőség. mert mindig van valamilyen szervezés és az önkormányzat ellát minket mindenfélével, amire szükségünk lehet. Volt, amikor egy láda alma érkezett minden háztartásba egy teljesen átlagos hétköznap délelőtt. A környező falvak programjain is részt lehet venni. Karácsony előtt pl. a Hetési Adventi Vásárban voltam bejglit, habkarikát, sütis dobozokat árulni. Szintén egy pici település, mégis nagyon sokan voltak és szuper a hangulat.”

Vannak-e még terveid? Mik a céljaid a közeli és a távolabbi jövőben?

„Hogy vannak-e még terveim? Naná! Nagyon sok minden vár még megvalósításra. Az említett vendégház például. Már épül az első, igazából szerkezetkész. Aztán a cukrászműhely… A jövőben szeretném a műhelyemet is itt a faluban kialakítani.”

A csodás Őrség Zöld Aranya torta

Hogyan változott meg a belső világod, a mindennapjaid, amióta nem egy irodában ülsz napi 8-10 órát fix fizetésért mások malmára hajtva a vizet, hanem kreativitásoddal töltöd ki gyakorlatilag az életedet? Jobban érzed-e magad? Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagy-e?

„Hogyan változott a belső világom? Korábban sokat szenvedtem a migréntől, olyan durva rohamaim voltak, hogy esetenként felkelni sem tudtam egész nap, vagy akár több napig sem. Nyilván ezek a rohamok nem múltak el, de enyhültek annyira, hogy fel tudok kelni, el tudom végezni a munkámat. Azt gondolom, ez a lelki békének is köszönhető. Viszont még nagyon kicsi a mért időszak. A teljes szabadságot én december 1-től számolom, amikor tényleg a saját utamon kezdtem el haladni.”

Azt csinálod, amit szeretsz?

„Igen, úgy érzem, megtaláltam azt a munkát, ami egyben hobbi is, ahol végre szabadon alkothatok és amiben folyamatosan találok új kihívást. Sokan kérdezik, nem rossz-e egyedül lenni egész nap a műhelyben. Egyáltalán nem, amúgy is szeretek egyedül lenni, elmélyülni a gondolataimban, erre most bőven van lehetőségem és végre egész nap olyan zenét hallgathatok, amilyet szeretek. Ami óriási különbség a korábbi munkám és a mostani között, hogy korábban egész nap azt vártam, hogy végre vége legyen a napnak. Most nem várom, egyszerűen csak észreveszem, hogy kint már besötétedett.”

A Desszert Műveket megtalálhatjátok a Facebookon is:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100073286755629

Szólj hozzá!

További cikkek