Hogyan lesz jobb?
Ennek a kérdésnek a feltevése – minden szereplő részéről – a hatékony konfliktuskezelés alapja.
A probléma nem én vagyok és nem is a másik fél, a probléma csupán kettőnk közt fennálló állapot.
Ha úgy akarjuk, akkor csak átmeneti állapot. Feltéve, ha mindketten úgy akarjuk. Hazugság lenne azt állítani, hogy csupán az egyik oldalról megoldható a feladat.
Tehát még egyszer: a hatékony konfliktuskezelés alapja, ha mindketten így gondolkozunk.
Sajnos gyakran estem abba a hibába, hogy rossz módot választottam bizonyos emberekkel való félreértéseim tisztázására. Megtörtént, hogy felhívtam volt munkatársamat, mert visszahallottam valótlan állításokat személyemmel kapcsolatban, melyek állítólagosan az ő szájából hangzottak el, ezzel lehetőséget adva neki a magyarázatra, illetve a hír megcáfolására abban az esetben, ha engem vezettek félre. Tényleg csak a jó szándék, s a helyzet későbbi eldurvulásának a megakadályozása vezetett, de ő ezt számonkérésnek ítélte meg, Úgyhogy igazából nem lett eredményes a módszer, hiába a jóakarat.
Valószínűleg nem a megfelelő módját választottam a beszélgetésnek. Sok hibatényező szóba jöhet, akár az időpont, vagy az, hogy telefonon beszéltünk, nem személyesen, de akár a hangnem, a hangsúly is félrevezethette. Lehet, hogy neki egész máshoz volt szokva a füle, s nem is értette, hogy ez a stílus nem számonkérő, hanem tárgyilagos.
Ez nagyon fontos tényező. A tárgyilagosság.
Nem a másikat támadom, nem a személyét okolom, hanem a problémáról beszélek. Az a baj, hogy ehhez sokan még nem nőttek fel, s ezért hiába az igyekezet ilyenkor. De azt gondolom, hogy kellő kitartással és odafigyeléssel meg lehet tanulni és tudatosan alkalmazni. Mert ha tudatos valami, akkor tanulható és tanítható. Meg lehet tanítani, aki fogékony rá.
Ha meg nem vevő rá, akkor el kell engedni. Volt egyszer egy biztonsági őröm még boltvezető éveimből, aki korábban séfként dolgozott. Azt mesélte nekem, hogy nem értette, a szakácsok és konyhai kisegítők miért nem azt a munkát csinálják, amit ő mond nekik. Idegileg padlón volt, mert az ő értékrendjébe nem fért bele ez a nagy fokú ellenállás a beosztottai részéről.
S aztán egyszer a kezébe került egy könyv. A címére sajnos nem emlékszem, de annyit tudok, hogy nagy hatással volt rá. Ebből értette meg, hogy nem tilthat meg senkinek semmit. Azt mondta: „Nem tilthatom meg neked, hogy pofon vágj, legfeljebb vissza adom. Nem tilthatom meg, hogy megölj. Te börtönbe kerülsz miatta, de én nem tilthatom meg neked. És nem tilthatom meg senkinek, hogy hülye legyen. Amikor ezt megértettem, egy csapásra megnyugodtam.”
Erről nekem Müller Péter anyukájának szavai jutottak eszembe, aki azt mondta mindig a fiának:
