Barion Pixel

Kíváncsi vagy, hogyan álltam útját gyermekem szobatisztává válásának?

Egy keresztelőn beszélgettem egy apukával gyermekeink szobatisztaságáról, ami akkor
még látható közelségben sem volt. Kisfiam az ő lánya mellett született, órákig együtt
vajúdtunk az anyukával.
Nem értettük, hogy miért kell nekik még közel három évesen is a pelenka. Hisz nemsokára
óvodába fognak járni, addig le kellene szokniuk róla. Boncolgattuk a témát, hangosan
gondolkoztunk, ötleteltünk, de sajnos nem jutottunk egyről a kettőre. Amikor hirtelen
közénk ugrott a kislány nagymamája. Egyszerű, falusi asszony, a maga
életbölcsességével, józan paraszti eszével. Így szólt: „A gyerek abban a pillanatban
szobatiszta lesz, ahogy az anyuka megérik rá!” Meteorként csapódtak szavai az elmémbe.
Vannak az életben olyan mondatok, amelyeknél érzi az ember, hogy ennek most
jelentősége van. Úgy betalálnak. El kell gondolkodni rajtuk, meg kell érteni. Nem véletlen
soha az időpont, mindig jókor kapjuk ezeket. Tovább kell vinni a gondolatmenetet.
Biztosan hatással lesz életünk alakulására. Legalábbis az adott területen.
Én is így tettem. Pontosan tudtam, hogy igaza van a nagymamának, csak még nem
értettem. Napokig agyaltam rajta. De hiszen én akarom, hogy szobatiszta legyen! Hát az a
normális! Az már elvárás ennyi idős korban! Akkor miért nem vagyok rá érett? Lehet, hogy
valójában nem is akarom? Igazából én akadályozom a gyermekem a fejlődésben? A
lehető legmélyebbre ástam magamban és bizony rá kellett döbbennem, hogy ez a
valóság. Én nem akarom. Hogy miért nem? Hát mennyivel kényelmesebb naponta párszor
kicserélni azt a pelust, mint állandóan a mosdóba szaladgálni a gyerekkel. Főleg, ha nem
is otthon vagyunk és először meg kell oldani azt a problémát, hogy találjunk egy
mellékhelyiséget. Azt a hatalmas problémát. Különben is, ő az én pici kisfiam. Ha nem
lesz pelenkája, már nem lesz az én pici kisfiam. Igen, a WC elválaszt minket. WC gonosz.
Elveszi tőlem a kicsikémet. Pelenka sokkal emberibb.
Ennél az elgondolásnál már kezdtem érezni az önmagammal szemben kiélezett iróniát és
annak szórakoztató mivoltát, de a súlyát is. Ezt a folyamatot meg kell szakítani. A
következő racionális érveket állítottam fel pelenka ellen:
Drága.
Az ő korában már nem kéne.
El kell engedni, önállósodjon az a gyerek.
Majd megfogadva saját tanácsaimat, elindultam az elengedés útján. Kiszabadítottam
magunkat a pelenka fogságából, s többé nem állva útját a fejlődésnek, felnőttem a

gyerekem szobatisztává válásához. Az óvodába már nem tartott velünk a kis hűséges
pelus.

Szólj hozzá!

További cikkek