Kicsikém elaludt végre. Fárasztó napja volt ezen a december 5-én. Elsőként papa Mikulása lepte meg egy csokival és terepszínű pólóval, pulcsival még délelőtt. Katona ruha, ahogy ő nevezi. Azt mondta, ezentúl nem fogja felvenni a kabátját, mert csak ezt a pulóvert hordja ezután.
Kicsivel később átment a mamához és Feri papához, hogy az ő Mikulásuk is lássa, van ott egy kisgyerek és nehogy kihagyja véletlenül a portájukat. Persze mama nem vett neki, csak egy csokit, mert addig gondolkodott, válogatott, míg eljött a nagy nap és nem volt egyéb a zsákjában. Elment a boltba, de lelkére kötöttem, ne vegyen meg semmit, amíg nem egyeztet velem telefonon. Szerencsére! Gondoltam, hogy beleválaszt. Megtalálta ugyanazt a dinót, amit már beszereztem karácsonyra. Így hát feljött a gyermekért, én pedig futás a Tescoba. Kicsi kincsem már régóta szeretett volna egy játékfegyvert, de nem tartottam jó ötletnek, most viszont nem akadt különb elképzelésem, úgyhogy a pénztárhoz siettem a kiszemelt darabbal és egy csomag maci chips-szel. Megkértem a mamát, hagyja nyitva a folyosó ajtaját, így beosontam. Gyermekem cipői kint várták a csodát. Meg is érkezett. Belehelyeztem a meglepetéseket a cipőcskékbe, becsöngettem, s gyorsan elinaltam. Persze szívesen megnéztem volna gyönyörű arcát, amint megpillantja a várva várt kincset, de ezzel lebuktattam volna a Mikulást. Vagyis magamat. Olyan édes, ahogy nevet. Az arcán két kis lyukacska jelenik meg ilyenkor. A boldogság gödröcskéi.
Hazamentem és nem sokkal ezután felhívott telefonon, hogy elmesélje a történteket. Annyira örült, hogy kicsit el is sírtam magam. Hát kell ennél több egy anyának? A gyerek határtalan boldogságánál van-e nagyobb jóvátétele a mindennapi kis harcoknak, hisztiknek, rosszalkodásoknak? Azt hiszem, a Mikulás igazából létezik. Ott van minden gyermek csodás kis szívében, ott van a gondolataikban, s valójában édesanyának hívják. A varázslat, mely anya és gyermek közti kötelék varázsporral meghintett változata a hétköznapi nehézségek kimerítő világán túl.
Most pedig felállok az asztaltól és átmegyek a másik szobába, hogy beletegyem terepszínű csizmácskáiba a Télapó csokikat, a pálcikás csokikat, amit annyira szeret, s egy kis dobozka Minecraft legót, mert szíve teljesületlen vágya volt ez mostanáig. Remélem a Mikulásról álmodik, aki megcirógatja selymes arcát alvás közben, megpuszilja a homlokát, s ezt mondja közben: „Jó éjt kisfiam! Nagyon szeretlek!” Hajnalban fel fog ébredni, biztos vagyok benne, mert lelkének öröme, hogy mit talál az ablakban, ahova együtt raktuk ki a csizmákat, s annak gondolata, hogy éjjel nálunk járt a Mikulás, fel fogja kelteni csodaváró álomállapotából is. Alig várom én is mámoros jókedvét látni már.
Közben odatettem, s örömmel nyugtázta a Hold is e csodát…
