Valójában advent az elcsendesedés, a magunkba fordulás időszaka. Nem a karácsony előtti nagy bevásárlás, az őrült rohangálás, a kapkodás kellene, hogy megtöltse mindennapjainkat ezekben a hetekben, hanem a béke, nyugalom és szeretet lélekemelő érzése.
Advent első vasárnapján egy kék köpenybe öltözött angyal leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez. Az az ember, aki túlságosan el van foglalva mással, ezt észre sem veszi. Aki figyel, meghallja hangját, megérzi jelenlétét. S az angyal keresni kezdi azokat, akik meg is akarják őt hallani.
Advent második vasárnapján piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből egy nagy aranyserleggel a kezében. A Nap sugaraiból készült, törékeny serlegét megtölti tiszta szeretettel, melyet az emberek szívében talál. A serleget felviszi a mennybe az ott élőknek, akik fényt készítenek belőle a csillagoknak.
Advent harmadik vasárnapján egy ragyogó fehér angyal érkezik a földre, jobb kezében egy csodálatos erejű fénysugárral. Megérint vele mindenkit, akinek tiszta szeretet van a szívében. Ezután a fény az emberek szemében elkezd ragyogni, majd elér kezükhöz, lábukhoz, végül egész testüket beborítja. Az embert megszállja a béke és a boldogság. Ez a nap az örömvasárnap.
S végül karácsony előtti utolsó vasárnapon egy lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg és bejárja az egész Földet. Lantot penget kezében, s énekel közben. Akinek tiszta a szíve, az meghallja a béke dalát. Sok kis angyal énekel együtt vele. A földben szunnyadó magok meghallják a mennyei muzsikát, felébrednek, s így lesz majd tavasszal új élet a Földön.
Idén november 28-án lesz advent első vasárnapja. Mi lenne, ha mostantól nem arról szólna az ünnep, hogy nézzük, hol van nagyobb akció, hogy rohangálunk egyik üzletből a másikba, természetesen figyelembe véve a meghosszabbított nyitvatartást, hogy túlzott figyelemmel állítjuk össze a karácsonyi menüt? És még sorolhatnám… Mi lenne, ha idén, illetve ettől az évtől kezdve inkább magunkba szállva összegeznénk kicsit, elgondolkodnánk életünkön, kapcsolatainkon? Mi lenne, ha elkezdenénk jobb emberek lenni? Olyan emberek, akik a külsőségek helyett – vagy legalább mellette, kicsit háttérbe szorítva azt – magunkba nézve mélyítenénk valódi, értékes kapcsolatainkat?
