Gondolatok a szeretet álruhájába bújtatott egóról
Ki az az ember, aki gondoskodó szeretetnek álcázott önigazolásaival rombolja a te lelked?
Az az ember nem kérdi, neked mi a jó, csak eldönti azt magában és a saját vágyait, hiányait valósítja általad.
Az az ember nem hagyja meg neked a választás szabadságát, hogy te határozd meg, mit akarsz.
Az az ember nem engedi, hogy felelősséget vállalj döntéseidért, azokat helyetted hozza meg. A te nevedben és az ő fejével, viszont a felelősség súlyát nem cipeli helyetted.
Ki az az ember, aki gondoskodó szeretetnek álcázott ténykedéseivel megbénítja cselekvőképességed és megrekeszt, foglyul ejt téged a passzivitás cellájában?
Az az ember nem érti, hogy a te életed nem az ő életének meghosszabbodása. A te életed a te életed és neked kell élned, megélned, teljessé tenned.
Az az ember saját fontosságának, nélkülözhetetlenségének illúziójába láncolta önmagát.
Az az ember tévedéseit, hibáit, botlásait általad akarja helyrehozni.
Az az ember kudarcait benned éli újra, ha neked sem sikerül, amit ő is elrontott. Utólagosan, a bölcs megtapasztalásai birtokában helyetted oldja meg a leckéidet. Vagyis ezt hiszi. Mert ugye ez nem az ő házi feladata.
Ki az az ember, aki gondoskodó szeretetnek álcázott bűntudatkeltéssel manipulál téged?
Az az ember azt akarja, hogy minden az ő kontrollja alatt történjen és csakis az ő igényeinek megfelelően.
Az az ember nem vesz figyelembe téged, mert magát érzékeli mindennek középpontjában.
Az az ember képtelen egészséges kommunikációt folytatni veled. Az az ember csak számonkér beszélgetés helyett.
Az az ember nem áll ki érted és melletted soha, mert a saját elképzelései szerint tökéletesnek akar látni és láttatni téged a külvilág felé.
Az az ember csak fenyeget, nem példát mutat.
Ki az az ember, aki gondoskodó szeretetnek álcázott hazugsághalmazát feltételhez köti?
Az az ember mindenképp áldozat. Önként vállalt szerepe ez, s te nagy utat kell megtegyél, hogy feloldjad e bomlasztó, kártékony koholmányokat. Hogy letedd a sejtjeidbe beépült mintákat.
Az az ember olyan, aki ugyanezen a modellen keresztül vált tudattalan felnőtté.
Az az ember nem ismerte fel, hogy az út, melyen jár, csak ugyanoda vezet vissza, ahonnan indult, immár téged is véresre sebezve.
Annak az embernek nem mondta soha őszintén senki, hogy nagyszerű, hogy szeretetre méltó, hogy értékes ember.
Az az ember is azt gondolta, meg kell feleljen felmenői tévesen alkotott képének.
Az az ember elhitte, hogy nem érdemli szeretetüket, holott már rég csak ragaszkodás volt az.
Kinyitottam a szemem ezen a hűvös, esős reggelen. A másik ágyon kisfiam aludt a paplan hidegtől való védelmezése nélkül. Már épp indultam volna betakarni, mikor tudatomba megérkezett a következő gondolat: „Ha fázna, bizonyára betakarózna.” S ekkor szívemben édes hangon így szólt hozzám a még álomországban szundító gyermekem: „Azért, mert te fázol, engem ne takarj be!” Abban a pillanatban nemcsak kinyílt, hanem FELnyílt a szemem.
